A Sziget a legnagyobb európai fesztivál: Budapesten rendezik meg minden év augusztusában, és mára a világ minden tájáról érkező fiatalok találkozási pontjává vált. A fesztivál egyedülálló helyszínen, az Óbudai szigeten zajlik, pár kilométerre Budapest belvárosától. A rendezvény nagyságára jellemző, hogy nagyjából heti 400 000 látogatóval számolnak, ezen kívül több mint 1000 fellépéssel, 26 színpaddal, 40 000 sátorozóval, 1500 biztonsági emberrel, 10 000 a különböző szolgáltatásokért felelős személyzettel és 87 étel és ital pulttal. A Szigeten minden évben erős Olaszország jelenléte: idén a főszereplő Puglia tartomány lesz
Húsz évvel ezelőtt Müller Péter Sziámi és Gerendai Károly alapították a Sziget Fesztivált, a „dunai Woodstockot”. A magyar fiataloknak, akik kevéssel azelőtt még egy elnyomó rendszerben éltek, a Sziget különösen jó alkalmat adott arra, hogy végre korlátozások nélkül kifejezzék magukat, és hogy találkozzanak külföldi kortársaikkal. Az egykori szerény, diákok által látogatott rendezvény (már akkor is sátrazási lehetőséggel) mára Európában a legnagyobb, a világon pedig a harmadik legnagyobb fesztivállá vált.
A Sziget, amelyet idén a huszadik alkalommal rendeznek meg, megtartotta eredeti, rock fesztivál jellegét, ahol ugyanakkor a legkülönbözőbb művészi kifejezésmódok is megtalálják a helyüket. A Szigeten bárki szabadon és biztonságban részt vehet előadásokon és koncerteken, de tevékeny részese is lehet a különböző programoknak workshopokon, beszélgetéseken és különféle kurzusokon.
Ezen a szó tág értelmében vett fesztiválon nagy számban vesznek részt olaszok. Nagyjából ötezren látogatnak ide minden évben, de számos itáliai egyesület és fellépő is képviseli az országot.
A Szigeten a kezdetektől fogva együttműködtek olaszok és magyarok, mind a programok kialakításával, mind a szolgáltatásokkal és a szervezéssel kapcsolatban.
Idén az olasz L’Alternativa egyesület a felelős a sokféle igényt kielégítő Alternativa Area zóna szervezéséért. Itt találjuk egy saját, minden szükséges szolgáltatással felszerelt, 2500 férőhelyes kempingen kívül a Mambo Restaurantot (olasz konyhával és személyzettel), amelyet a Rolling Stone magazin az „európai fesztiválok legjobb éttermének” választott.
Idén még jelentősebb olasz részvételre számíthatunk a Szigeten, mint az elmúlt években. A tavalyi sikerre való tekintettel újra megtaláljuk a Puglia Sounds Mambo színpadot, ahol az új olasz zene képviselői lépnek fel, különös tekintettel a pugliaiakra. Az esemény a Puglia Sounds támogatásával jött létre, amely Puglia tartomány zenei életet támogató programja. A Puglia Sounds Olaszországban az első kulturális prodzsekt, amely, egy tartomány zenével kapcsolatos intézményrendszerét hivatott fejleszteni. Az ügynökség Puglia gazdag zenei örökségének fennmaradását és fejlődését, illetve a zenészek és a zeneipar egyéb szereplőinek tevékenységét kívánja támogatni.
A Sziget együttműködése Pugliával nem korlátozódik a zenére: az Area Alternativa idén a Puglia Village sátrat látja vendégül, amely a térség megismertetésével, turisztikai tájékoztatással és számos egyéb program megrendezésével foglalkozik: köztük Pizzica és Tarantella tánctanfolyammal, pugliai főzőtanfolyammal, hangszerkészítéssel (a tamburello tradícionális salentói ritmushangszer elkészítésével).
Idén a következő fellépőkre számíthatunk a Puglia Sounds Mambo Stage-en: Afterhours, Linea 77, Mascarimirì, Figli di madre ignota, Mellow Mood, Lnripley, Punkreas, iori's eyes, Crifiu, Dellera, Rezophonic, Kalascima, Gli Sportivi, UNA, Underdog, Rekkiabilly, Red Rum Alone, Municipale Balcanica, The Big Ska Swindle Band, Link Quartet, The Hacienda, Dj Henry, Lord Cumiana Dj, Scanna Wigan dj, Mr. Bogo Dj, Uazzaman & Jahno, Goffry dj e Tobia Lamare & the Sellers.
További öt zenekar pedig a tízedik Sziget Sound Fest pályázatának nyertesei közül fog kikerülni. A versenyen, amely a kiemelkedő olasz tehetségeket keresi, idén több mint 1000 csapat vett részt.
A következő előadók lépnek fel idén a Szigeten – a lista hamarosan más nagyszínpados előadókkal, és egyéb zenekarokkal is ki fog egészülni: Blur, Nick Cave & Bad Seeds, Franz Ferdinand, Skunk Anansie, !!!, Biffy Clyro, Boys Noize, Mika, Ska-P, Dizzee Rascal, Editors, Bad Religion, Flogging Molly, Die Arzte, Seeed, The Cribs, Triggerfinger, Regina Spektor, Nicky Romero, Deichkind, Parov Stelar Band, Hadouken, The Bots, Seeed, Timbuktu, Azealia Banks, Oscar Mulero, Sebastian Ingrosso, Nero live, Felix Cartal, The Joy Formidable, Erol Alkan, Dub FX, dOP, Bladuzun, Splendid, Alex Clare, Enter Shikari, Michael Kiwanuka, Woodkid, Peter Bjorn & John, Katy B, Everything Everything, Bat for Lashes, Totally Enormous Extinct Dinosaurs, Rangleklods, Wax Tailor, Zaz, SKIP&DIE, Empire of the Sun, Noisia, Chase & Status Live, Netsky, Tame Impala, Chris Liebing, Left Boy, Calexico, Rachid Taha, Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra, Leningrad, Moana and the Tribe, Mokoomba, La Pegatina, Fanfara Tirana meets Transglobal Underground, Tako Lako, Shutka Roma Rap, Dubioza Kolektiv, DakhaBrakha, Warsaw Village Band, Cankisou, R.U.T.A., Besh o droM, Parno Graszt, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Csík Band and friends.
A záró bulin David Guetta fog fellépni látványos színpadi show-val (lézer, tűzijáték).