AZ ITADOKT filmklub keretében 2014. április 4-én Michelangelo Antonioni ritkán látott rövidfilmjeit vetítettük az Olasz Tanszéken.
Szirmai Panni
"Olykor olyan érzésünk támad, mintha egy későbbi Antonioni-játékfilm egy-egy képkivágatát látnánk"
Az 1942 és 1950 között készült rövidfilmek Antonioni nagyjátékfilmjeihez képest kevésbé ismert alkotásoknak számítanak, ezért is különleges alkalom, hogy most láthattuk őket.
Mind az öt kiválasztott rövidfilm egyenként kb. 10 perc körüli hosszúságú, és változatos témákat járnak körül, a római köztisztasági vállalat dolgozóinak mindennapjaitól a vidéki Olaszországban élő hagyományként létező babonákig, vagy éppen a „fumettik” hőseinek sztárkultuszáig.
Antonioni 1942-ben forgatta le első rövidfilmjét, a Gente del Po-t. A „Pó népe” dokumentumfilm, Olaszország egyik legnagyobb folyójának erejét és jelentőségét a hozzá szorosan kapcsolódó sorsok bemutatásával érzékelteti. Teherhajózás és halászat, a folyómenti nyomorúságos települések és az állandó, szürke szegénység képeit látjuk a képkockákon. Olykor olyan érzésünk támad, mintha egy későbbi Antonioni-játékfilm egy-egy képkivágatát látnánk. A kalandos sorsú film - miután a háború alatt elveszett (vagy elkobozták), és jelentős károkat szenvedett, a nyersanyag egy része pedig meg is semmisült - végül 1947-ben készült el. Maga a rendező is fontos filmnek tartja a Gente del Po-t, a neorealizmus születése kapcsán azonban megjegyzi, dokumentumfilmjeinek cselekményes sodrása kapcsolja őket az új filmművészethez, ezért helyesebb ezt az aspektust vizsgálni, nem pedig azt, hogy ő maga milyen elemeket vett át később saját dokumentumfilmjeiből a nagyjátékfilmekbe.
Második bemutatott filmünk a N.U: Nettezza Urbana, 1948-ban készült, és a római köztisztasági vállalat dolgozói, az utcaseprők szemszögéből láttatja Rómát. Giovanni Fusco dzsesszes aláfestő zenéjével ez egész film hangulata a városfilmekét idézi. Apró jelenetek helyett epizódokat látunk, amelyek mozaikszerűen követik egymást, elbeszélő szál nélkül. Díjnyertes alkotás, 1948-ban elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Nastro d’Argento-t. Ezután a Superstizione (Babona) című rövidfilm következett. 1949-ben egy közép-olasz kisvárosban forgatták, ennek azért is van jelentősége, mert a babonákban bár vannak általánosan megfigyelhető közös elemek, nagy eltérések tapasztalhatók az egyes vidékek között. Látunk itt idős asszonyt, akit egy kisgyermek vizeletével gyógyítanak, kígyós-békás rituális szertartásokat, és egyéb, meglepő hozzávalókkal operáló boszorkányságot. Nem maradhat ki természetesen a nálunk is elterjedt babona sem az eltört tükörnek a házasodási tervekre tett szerencsétlen hatásáról.
Negyedik filmünk a L’amorosa menzogna (Kegyes hazgság) címet viseli, 1950-ből. Itt is izgalmas témával találkozunk, az Olaszországban a nyolcvanas évekig elképesztő népszerűségnek örvendő „fumettik”, fotós képregények világába kalauzol a rövidfilm. Dokumentumfilmes elemeket használ, de sok esetben megrendezettnek érezzük a jeleneteket, a narrátor szövege olykor ironikusnak hat, de ez csak a mai fül számára feltűnő. Minden kornak megvoltak a maga sztárjai, ezt az állítást bizonyítja a film, amely izgalmas betekintést nyújt egy mára letűnt, de a korszakban jelentős iparágba. 1950-ben a legjobb dokumentumfilmnek járó Nastro d’Argento díjjal tüntették ki Antonioni e munkáját.
Utolsóként a Villa dei mostri (Szörnyek kertje) című film kerül sorra, szintén 1950-ben készült. A film ötlete itt is érdekes: a Viterbo melletti Bomarzo városkában van egy különleges kert, a „Szörnyek parkja” vagy más néven a “ Szent Erdő”, amelyet Pier Francesco Orsini 1547-ben építetett. A legenda szerint a groteszk figurákkal benépesített hatalmas kert Orsini elhunyt feleségének állít bizarr emléket. Képtelen építészeti elemek és egy azonosíthatatlan pszeudo-mitológia képzelt alakjai, furcsa, torz szörnyek népesítik be a kertrt, és riogatják a látogatókat. Antonioni erről a témáról egy kissé iskolás hangvételű, mai szemmel erőltetettnek ható narrációval kísért „mesefilmet” készített, amely végül is a korai rövidfilmek sorában is egyedülálló érdekesség.
