Forrás: Librarius.hu
A most 80 éves olasz díva szeptember 6-án két helyen is nyitóbeszédet tartott Budapesten. Először az Uránia filmszínházban Luchino Visconti neves, 1963-as alkotása, A párduc vetítése előtt, majd a filmtörténet egyik leghíresebb westernje, a Volt egyszer egy vadnyugat felvezetéseként. Utóbbi különlegessége a vetítés helyszíne volt: a közönség a Bazilika előtt óriás kivetítőn nézhette a ’68-ban készült Sergio Leone-klasszikust.
Claudia Cardinale - Sophia Lorennel és Gina Lollobrigidával együtt - az ikonikus olasz díva legjelentősebb alakjai közé tartozik. Főként a 60-as és 70-es években kapta híresebb filmszerepeit: Fellini 8 és ½-jének Claudiája, A párduc Angelica Saderája/ Bertianája, A rózsaszín párduc hercegnője, a Volt egyszer egy vadnyugat Jillje, az Olajkeresők Marie-ja által ismerte és szerette meg a közönség. Jelenlétében minden férfi megszelídült, ahogy egy két éve adott interjúban is elmondta: „Amikor Burt Lancasterrel játszottam A párduc című filmben, az emberek arról beszéltek: a cowboy herceggé változott, ez hihetetlen!” David Niven angol színész pedig egyenesen így fogalmazott: Cardinale a második legjobb olasz találmány a spagetti után. (forrás: http://nol.hu/kultura/orult-vagyok-na-es-1562679)
„Mindkét filmben erős női karaktereket játszottam, olyan nőkét, akiknek a jelenléte megváltoztatja a dolgok folyását. Olyan nőkét, akik hatalmas vitalitással, egyfajta női újjászületés energiájával rendelkeznek, de akik mégsem annyira szerencsések” - mondta CC, aki nemcsak a vásznon alakított erős karaktereket, hanem az életben is többször kiállt például a nők, a gyermekek vagy a melegek jogaiért, 1999 óta pedig az UNESCO női jogokért felelős jószolgálati nagykövete. Hazánkban filmes eseményen legutóbb 2015-ben járt a miskolci Jameson Cinefest nemzetközi filmfesztiválon, ahol életműdíjat vett át.
„A két talán legfontosabb filmemet mutathatom be. Sosem gondoltam volna, hogy ez a két alkotás ilyen sokáig el fog kísérni”- szólt a Bazilika előtt összegyűlt több száz emberhez. „Bár a két rendező alkotásmódja különböző, Leone – mint saját generációjának rendezői általában - maga is nagyon sokat tanult Visconti strukturált látásmódjából. Luchinónál a ruhák, nagyon gyakran a láthatatlan fehérneműk is fontos szerepet játszottak. Ami Viscontinál a jelmez és a látvány, az Leone esetében a zene volt.”
Visconti A párducot Giuseppe Tomasi di Lampedusa 1958-ban megjelent regénye alapján forgatta, és elmondása szerint a filmmel Giovanni Verga Don Gesualdo mesterének, valamint Proust Az eltűnt idő nyomában című regényének szintézisét akarta megvalósítani. A cselekmény 1860-ban, Garibaldi partraszállását követően játszódik, a régi arisztokrácia leáldozásának és egy új társadalmi rend kialakulásának folyamatát mutatja be Don Fabrizio szicíliai nemes és családja életén keresztül. Visconti, aki maga is nemesi családból származott, az arisztokrácia hanyatlásának megjelenítésével egyben saját korának társadalmi változásaira is reflektált, és a társadalmi változások mellett foglalt állást (a 40-es évektől kezdve haláláig az Olasz Kommunista Párthoz kötődik). A Velencei Filmfesztiválon Aranypálmával jutalmazott filmben Cardinale mellett olyan ikonikus színészek szerepeltek, mint Burt Lancaster vagy Alain Delon.
Ezzel szemben a Volt egyszer egy vadnyugat áthallások nélkül, kizárólag filmes jegyeivel, filmnyelvi eszközeivel és történetével vált híressé. A (spagetti)western műfajának egyik, ha nem a legnagyobb alkotása számos újítást hozott: például megmutatta, hogy a lassú jelenetek is lehetnek izgalmasak (lásd a legyet a szakálláról lefújni akaró cowboy nyitójelenetét); hogy a zene helyettesítheti a beszédet, és olykor még a szavaknál is többet mond (ld. a fődallam szerepét a feszültségkeltésben és a történetmesélésben: Harmonikás története és motivációja csak a film legvégén jelenik meg). De ez a helyzet Cardinale szerepét tekintve is: a kor filmjeihez képest a férfiszínészekkel egyenrangú, hangsúlyos női karaktert hozott létre a filmvásznon. A Volt egyszer egy vadnyugat sokak számára egy tökéletes film: a történetmesélést illetően (az információ-morzsákat finoman és feszültségkeltően adagolja), képileg, zeneileg (Ennio Morricone és Sergio Leone ekkorra már több mint összeszokott páros volt) és színészileg (Cardinale mellett Henry Fonda, Charles Bronson és Jason Robards alakítása maradandó).
Aki többet szeretne megtudni az erős és gyönyörű olasz díva életéről, az elolvashatja a színésznő 2006-ban megjelent önéletrajzát, az Io, Claudia, tu, Claudia-t, amelyben a színésznő mesél filmes karrierjét megelőző életéről is. Arról, hogy neve mennyiben befolyásolta személyiségét (szül: Claude Joséphine Rose Cardinale): a Claude „férfinév, és sokáig fiú voltam én is, névileg és valóságban is: erőszakosan utasítottam el a nőiességet”; vagy arról, mit élt át, mikor 17 évesen megerőszakolták és teherbe esett, egy időben filmes karrierjének kezdetével. A Frassinelli kiadó kiadásában megjelent személyes hangvételű könyv hazánkban interneten keresztül érhető el. Emellett az Olasz Kultúrintézet könyvtárában is megtalálható az Enrico Lancia és Fabio Melelli által készített Claudia Cardinale című kötet is (2009, Gremese kiadó).