Dario Fo (Sangiano, 1926. március 24. – Milánó, 2016. október 13.) kétségkívül a XX. századi olasz irodalmi és színházi élet egyik legkiemelkedőbb és legtermékenyebb személyisége volt. Élete egybeforrt az ország XX. századi történelmével, egyben leképezte annak minden pozitív és minden negatív vonatkozását. Közéleti érdeklődése megmutatkozott politikai témájú színdarabjaiban, pamfletjeiben, novelláiban és szatíráiban.
1926 március 24-én született a Lombardia tartománybeli Sangiano településen. Az 1943. szeptember 8-ai, Cassibilében megkötött fegyverszünetet követően – melynek során III. Viktor Emánuel király megkísérelte az országot kiléptetni a háborúból – Fo önkéntesként jelentkezett a Benito Mussolini vezette bábállam, a fasiszta Olasz Szociális Köztársaság hadseregébe, ahol ejtőernyősként szolgált. A 70-es években nyilvánosságra került információ jelentősen megtépázta az akkor már a parlamenten kívüli radikális baloldal mellett kiálló és azt tevőlegesen segítő Fo megítélését. Dario Fo életének erről a korai szakaszáról – alig 17 éves volt ekkor – később úgy nyilatkozott, miszerint olaszként és nem fasisztaként lépett be az akkor egyetlen létező olasz hadseregbe. Azt, hogy a náci Németország által fenntartott bábállam hadereje miként volt tekinthető tényleges olasz hadseregnek, Fo soha nem tudta világosan megmagyarázni igaz, mások sem.
Dario Fo 1940-ben a milánói egyetemen művészetet és építészetet tanult, azonban 1950-ben felhagyott az építészeti pályával, és rádiós, illetve televíziós munkába kezdett, mint színész és szatíraszerző. 1954-ben vette feleségül Franca Rame színésznőt, akitől csak a színésznő halála választotta el 2013-ban.
1997-ben a Svéd Királyi Akadémia Nobel-díjjal jutalmazta irodalmi és színpadi tevékenységét. Az Akadémia indoklásában elismerte Fo azon kísérletét, miszerint egyfajta modern udvari bolondként görbe tükröt kívánt tartani a mai kor társadalma elé. Az „udvari bolond-szerep” megjelenítésének legkiemelkedőbb példája Fo Mistero buffo című színdarabja, melyben a szerző középkori kontextust használ fel kortárs problémák bemutatására.
Az irodalmi Nobel-díj odaítélése után továbbra is a társadalomkritikát és a politikai véleménynyilvánítást helyezte művészete homlokterébe – egyre csökkenő sikerrel. Politikai fogantatású alkotásmódját igyekezett tényleges közéleti részvétellel is kiegészíteni. A milánói polgármester-jelölt személyét eldöntő, 2006. január 29-én megtartott balközép előválasztáson 67,75% – 23,3% arányban súlyosan alulmaradt Bruno Ferrantéval szemben. Vereségébe belenyugodni nem tudván a 2006. május 28-án és 29-én lezajlott helyhatósági választások során önálló listát állított, amely a szavazatok alig több, mint 2%-át szerezte csak meg.
Dario Fo nem szerette a középutakat. Sem a művészetben, sem a politikában. Nem szerette a félmunkát a színpadon, és nem szerette a mérsékelt gondolatokat a közéletben sem. 2013-as parlamenti kampánya során a hagyományos politikai pártok közé aligha sorolható ÖtcsillagosMozgalom még felkérte reklámarcának Dario Fót, aki ezt készséggel el is vállalta, és a párt számos kampányrendezvényén mondott beszédet. Talán – szándékosan vagy akaratlanul megfeledkezve önnön politikai báb szerepéről – élvezte, ahogyan még egyszer utoljára rávetül a reflektorfény egy politikai színpadon. Ezt azonban újabb felkérések már nem követték, az Ötcsillagos Mozgalom alulmaradt a Demokrata Párttal szemben. Dario Fo kilencven éves volt.
Berényi Márk