Egy hónapja tölti be hivatalát a Matteo Renzi vezette olasz kormány. A bírálatok kereszttüzében felálló olasz vezetés megalakulásáról és jelen megítéléséről szól összeállításunk.
Berényi Márk
"az olasz kormányfő azt a populista hullámot igyekszik hazájában meglovagolni, amely a francia Front Nationalnak a múlt vasárnapi helyhatósági választásokon történő előretörésével indult el"
Matteo Renzi
Matteo Renzi, volt firenzei polgármester 2013. decemberében lett az olasz Demokrata Párt főtitkára. Toscana tartomány, és különösen a tartományi székhely, Firenze, mindig is az olasz balközép egyik legjelentősebb fellegvárának számított, Renzi polgármesteri tevékenysége pedig tovább növelte a térségben a Demokrata Párt (PD) szavazóbázisát, ami hozzájárult az országos szintű sikerhez.
Renzi felemelkedését persze külső körülmények is segítették. Olaszországban a 2013. évi parlamenti (tehát képviselőházi és szenátusi) választások eleve bizonytalan helyzetet teremtettek. A választók arra kényszerítették a két legjobb eredményt elérő pártot – a Demokrata Pártot és a Szabadság Népét (PdL) –, hogy világnézeti ellentéteiket félretéve közös kormányban dolgozzanak. A 2013. április 8-án felálló, Enrico Letta vezette kabinet kiegészült más kisebb pártok – Civil Választás (SC), Olasz Radikálisok (RI) stb. – által delegált tagokkal is. Ez a helyzet már a kezdetektől megnehezítette a kormányzást, és azt vetítette előre, hogy a kormányfő remek diplomáciai érzéke ellenére a Letta-kormány tiszavirág életű lesz. Ezen prognózisok annyiból igaznak bizonyultak, hogy a folyamatos és kimerítő koalíciós egyeztetések elvonták a kormányfő energiáit a tényleges kormányzástól és az egyébként kiváló technokrata Enrico Letta fokozatosan „elhasználódott“ és „elkopott“ a választók szemében.
2014. február 13-án a Damokrata Párt országos elnöksége, az akkor még csak pártfőtitkár Matteo Renzi indítványára, 136 igen és 16 nem ellenében megvonta a bizalmat a szintén demokrata Enrico Letta kormányfőtől.
Renzi látszólag egy churchilli elvet követ: „Amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére!” Elemzők, mint például Massimo Giannini, a rangos liberális napilap, a La Repubblica főszerkesztő-helyettese kiemelik, hogy az olasz kormányfő azt a populista hullámot igyekszik hazájában meglovagolni, amely a francia Front Nationalnak a múlt vasárnapi helyhatósági választásokon történő előretörésével indult el, és amely pesszimista jóslatok szerint eláraszthatja Európát. Renzi populizmusa ugyanakkor egy „visszafogott populizmus”, vagy, ahogyan hazájában nevezik, "populismo dolce", alapja pedig az Európai Unióval szembeni visszafogott kritikák megfogalmazása, továbbá a különféle közbülső szervezetek megkerülésével, közvetlenül a családokkal (!) való párbeszéd folytatása a legkülönfélébb fórumokon.
Baloldali populizmusával Renzi több legyet is szeretne ütni egy csapásra. Ki szeretné fogni a szelet a politikaellenes jelszavakat skandáló 5 Csillag Mozgalom vitorlájából, és sikerre akarja vinni az olasz balközepet az Európai Parlamenti választásokon. Elemzők szerint ez utóbbival Renzi utólag legitimálná saját hatalmát, tekintve, hogy nem választások útján került a miniszterelnöki bársonyszékbe. A közvélemény-kutatások szerint erre az utólagos legitimációra jelenleg nagy esélye van.