A tavalyi év legkülönösebb, nagy visszhangot keltő kiállítása volt az olasz szobrász, Maurizio Cattelan meghökkentő tárlata a Szajna-parti patinás Monnaie de Paris palotában, amely Franciaország legrégebbi állami intézménye (864-ben alapították). A kiállítást és annak helyét Cattelan szervezte és választotta ki, miután 2011-ben a New York-i Guggenheim Múzeumban rendezett, gyűjteményes életmű-kiállítása, az "All" után visszavonult.
A padovai születésű (1960.09.21), szegény környezetből származó autodidakta művész szinte az utcán nevelkedik, és alkalmi munkákból él. Volt, amikor egy hullaházban dolgozott, halottakat mosott. Provokatív, lázadó utcagyerekként, performanszokkal hívja fel magára a figyelmet Milánóban és Párizsban. Az 1990-es évektől New Yorkban, az East Village-ben él. Művészi "folyóiratai"-ban (Permanent Food, Charley, Toilet Paper) más művészeti folyóiratokból - úgymond - kölcsönvett, lopott képeket publikál.
Cattelan művészetének alapja a provokáció. A - számunkra elsősorban az olasz filmekből ismert - "ragazzo" alakja ő, akit a kritika a "modern művészet Buster Keaton"-jaként vagy a "falu bolondja"-ként emleget. Ehhez képest "Him" (2001) című szobra, mely a kiállítás utolsó darabja, a Christie's New Yorki árverésén több mint 15 millió euróért kelt el 2016-ban. Egy térdelő gyerekalakot látunk hátulról. Szürke tweed-öltönyös, jólfésült, összekulcsolt kezű, ájtatos gyerek. Megdöbbentő viszont, amikor a viaszfigura arcát meglátjuk: Hitlert ábrázolja! A vásárló egy osztrák Holokauszt-túlélő.
A Hotel de la Monnaie a Francia Köztársaság szimbolikus intézménye, a gazdasági (monnaie=pénz) hatalom és a politikai hatalom összefonódásának jelképe. Ezt az elegáns márványpalotát használja ki Cattelan, hogy szubverzív, meghökkentő alkotásaival benépesítse a teret, és ezzel teljesen más értelmet adjon már ismert műveinek. A grandiózus márványlépcső fölött, a kupolából lóg híres alkotása, a "Novecento "(1997) lova; az impozáns ajtóra van felszegezve a "Cím nélkül" (2007) asszonyfigurája; a parkettába fúrt lyukból néz ki a szobrász viaszfeje („Cím nélkül" 2001); a plafonról néz le ránk apró figurája ("Cím nélkül", 2003); vagy pedig a díszteremben II. János Pál Pápa ember nagyságú szobrába botlunk.
A preparált, taxiderm állatok gyakran megjelenő, visszatérő szereplői Cattelan világának, elefánt, madarak és leggyakrabban a ló. A "Novecento" felfüggesztett, alálógó lova különös képzeteket kelt. A Ló mint a hatalom, férfiasság, politikai nagyság, győztes csaták szimbóluma, a képzőművészet évszázadokon átívelő toposza itt felesleges testté válik. A gravitáció törvényei eltorzítják, feje, lába lóg, már csak szánalmat kelt. A ló korábban versenyló volt: Tiramisu!
A furcsa alkotások mögött gazdag asszociációk vannak. Például: Fellini E la nave va (És a hajó megy, 1983) című filmjében egy hatalmas, felfüggesztett orrszarvúval találkozunk, természetes környezetén kívül, másfajta jelentéssel. A "Cím nélkül" (2007) életnagyságú, fára felszegezett nőalakja krisztusi képzetet kelt, holott, Catellant idézve, egy fotó ihlette ezt a szobrot. Francesca Woodman (1978) saját magát fényképezi le ebben a pozícióban, fejét elrejtve. Identitászavar, tragikus életérzés, az öngyilkosság témája kísért.
Catellan legismertebb, legtöbbet vitatott, legnagyobb botrányt kiváltó alkotása a "La Nona Ora" (A Kilencedik Óra. 1999). A Palota monumentális dísztermében, hatalmas piros szőnyegen fekszik II. János Pál pápa életnagyságú viasz-szobra. A Pápa ünnepi öltözetben, egy meteorit által lesújtva fekszik a földön, és teljes erőből kapaszkodik pásztorbotjába, mely az ég felé mutat. A cím Krisztus halálának órájára utal. II. János-Pál pápa nem a kereszten hal meg az emberiségért, hanem egy meteorit esik rá allegorikusan, mint pápai funkciójának súlya. Arcán szenvedés, mint a keresztre-feszítés képein, vagy mint Francis Bacon Velazquez-átiratán (1953, X. Ince pápa). A szobor fogadtatása természetesen botrányos volt. Tizenhét évvel később, a politikai tömeggyilkosságok árnyékában, ebben a párizsi környezetben minden újraértékelődik. Inkább az jut eszünkbe, hogy a Hatalom bármelyik formája szintén sérülékeny.
Filmes adaptáció a "Cím nélkül" (2003) apró automata-figurája, mely az impozáns szalon balusztrádjáról lógatja hosszúra nyúlt lábait, és egy dobot ütöget. Volker Schlöndorff 1979-ben filmesíti meg Günter Grass A bádogdob (1959) című regényét. A főhős Oszkár, aki nem akar felnőni egy háborúra készülődő világban. Mániákusan ragaszkodik dobjához, félelmét, érzelmeit dobolással fejezi ki, s ugyanakkor ő figyelmeztet egy náci összejövetel veszélyeire is, mint Brecht Kurázsi mamájának néma Kattrinja is.
Egy kisebb, üres teremben a parkettába fúrt lyukból magának Catellannak a kíváncsi viasz-feje ágaskodik ki, mintha rabolni készülne. A gengszterfilmekből ismert jelenet itt, a Pénzt szimbolizáló intézményben humorossá válik. Ugyanakkor Cattelan mindig több síkon gondolkodik. A Művész/Művészet így tör be a Pénz Intézményébe? Vagy a mélyről jövő outsider akar így betörni a Művészet birodalmába?
A kívülálló, képzettség nélküli Catellannak mindez sikerült! Mindent megértett a Média hatalmáról. Elismert, milliomos művész lett. A provokációból kitűnő üzletet csinál, nehezen megközelíthető, mindent önmaga irányít, és nem Őt használja a média, hanem ő a médiát.
Művein túlmenően érdekes példája ennek 1992-ben létesített alapítványa, az Oblomov Foundation, mely egy évig biztosítja egy művész életkörülményeit, azzal a feltétellel, hogy az ösztöndíj időtartama alatt nem állíthat ki!
2002-ben hozza létre New York-i galériáját: ez a "The Wrong Gallery", mely örökösen be van zárva, és - mint elnevezése is mutatja - nem ad el semmit. Hatalmas márványteremben kilenc fehér márvány sírelmék. A cím: "All' (2009). Carrarai fehér márványból készült remekművek, a reneszánsz nagymesterei nyomán. A lepel redőzése az ókortól kezdve a mesterség legnagyobb kihívása volt. Ismeretlen testeket fed a csodálatos márványlepel, s ez még jobban kiemeli a szobrok szakralitását.
"All" lesz a címe a 2011-es gyűjteményes kiállításnak is a New York-i Guggenheim Múzeumban, ahol természetesen saját szcenikai tervei alapján lógnak Cattelan művei a magas kupolában. A terem előtt a szobrász visszatérő motívuma, a preparált ló jelenik meg, ezúttal ugrás közben, hatalmas lendülettel, feje áttöri a falat, és láthatatlanná válik ("Cím nélkül", 2007). Intimista hangulatot érezve haladunk tovább egy elegáns ágy felé, és természetesen meglepődünk. Halotti ágy előtt állunk, virrasztásra várva. Cattelan viaszfiguráját látjuk megduplázva, mint egy ikerpárt, vagy mint lényünk, létezésünk kettősségét: "We" (2011)
A mű először a görögországi Hydra szigetén, egy vágóhíd kampói között volt kiállítva. A párizsi Hotel de la Monnaie elegáns szalonjában más értelmezést kap, az alkotó minden más művéhez hasonlóan. Morbid, groteszk, ironikus, humoros, aggasztó s ugyanakkor melankolikus is ez a kiállítás.
Cattelan nemcsak a Médiát ismeri és provokálja, hanem a látogatót is, aki művészetére kíváncsi, és megpróbálja megérteni a látszólagos provokáció mögötti lényeget. A kiállítás címadó alkotása a " Not Afraid of Love"/Nem félünk a szerelemtől (2000) - egy kitömött elefánt Ku Klux Klan lepel alatt - nem tartozik a kiállított darabokhoz.
Daoudal Gertrud
