Szakál Kata magyarul megtartott előadásának fő apropója a Giorgio Vasta-féle Il tempo materiale című 2008-as regény - Lukácsi Margit kitűnő fordításában 2013-ban megjelent - magyar kiadására vonatkozó kritikai reflexió volt.
Nagy József
„a történet fontossága fölé helyezkedik a változás, az idő és a tér szerepe, illetve a nyelv(ezet) kérdése"
(A magyar változat kiadói ismertetése: http://www.harmattan.hu/konyv_1126.html - Nagy József Nuova Corvinában közölt recenziója Vasta regényének eredeti, olasz kiadásáról:
http://www.academia.edu/2419571/G._Vasta_Il_tempo_materiale.)
A cím fordításával kapcsolatban érdemes lett volna megemlíteni, hogy elvileg más megoldás is szóba jöhetett volna (pl.: effektív idő), illetve talán érdemes lett volna kitérni a kifejezés jelentés-árnyalataira. Többek közt Nanni Balestrini is használja a tempo materiale kifejezést az 1971-es Vogliamo tutto című regényében: Giorgio Vasta egy levelében kérdésemre leszögezte, hogy bár ismeri Balestrini művét, abban a szóban forgó kifejezés nagyon is specifikusan jelenik meg, míg maga Vasta a lehető legáltalánosabb értelemben szándékozta használni e szóösszetételt. Mindez kiegészíthető lett volna azzal, hogy például a sajtóban a terroristákkal (is) gyakran kapcsolódik össze az „esecutore materiale” terminus.
Mint Szakál jogosan hangsúlyozta ismertetőjében, Vasta művében „a történet fontossága fölé helyezkedik a változás, az idő és a tér szerepe, illetve a nyelv(ezet) kérdése. Mindezt annak érdekében, hogy valamiképpen megértse/megértesse azt, ami a ’70-es években történt, és Olaszországra még mindig hatással van. Éppen ezért trauma-elméletek […] felől is vizsgálom a művet, többek között hogy miképpen működik közösségi emlékezetként, illetve hogy maga a trauma mennyire és milyen narratológiai, poétikai eszközökkel ábrázolható”. Utóbbi a tekintetben is releváns, hogy a trauma irodalmi-művészi megjelenítése mennyiben és milyen módon járulhat hozzá egy társadalmi trauma megértéséhez s egyben elsajátításhoz egy, a traumában közvetlenül már nem érintett generáció részéről. Előadása egy pontján Szakál körülírásában a regénybeli NOI (Nucleo Osceno Italiano, a gyerek-szereplők Vörös Brigádokat mímelő szervezete) egyfajta anarchista csoportként volt jellemezve: ezt vitattam, mivel a történetileg létezett Vörös Brigádok nem volt anarchista csoport (valójában az államhatalom totalitárius reakcióját akarták kiprovokálni a működésük történetében legnagyobb jelentőségű terrorcselekményükkel is, tehát Aldo Moro elrablásával és a kiváltásával kapcsolatban megfogalmazott – lényegileg teljesíthetetlen - követeléseikkel). Ennek analógiájára tehát a regény anti-hőseinek mini terrorista-csoportja, a NOI sem anarchista formáció.
Rosa Marafioti (aki a Balassi Intézet ösztöndíjával – Fehér M. István professzor szakmai irányítása alatt – Heidegger-kutatásokat folytat Budapesten) Hölderlin irodalmi és filozófiai recepciójának egyes itáliai fejezeteit mutatta be a XIX. század második felétől a XX. század végéig terjedő időszakban. Több érdekes példáját is demonstrálta e recepciónak. A költészeti recepciót illetően Friedrich Hölderlin 1798-as Achille (Akhillész) című verse ihlethette Giosuè Carducci több költeményét: az 1871-es Ad Alessandro D’Ancona-t (Alessandro D’Anconához), az 1884-es Presso l’urna di P.B. Shelley-t (P. B. Shelley urnája mellett) és az 1899-es Elegia del Monte Spluga-t (Spluga-hegyi elégia). Hölderlin 1849-es L’inverno-ja (A tél) ihlethette Angelo Maria Ripellino Notizie dal diluvio (Hírek az özönvízből) című versét (1969). A filozófiai recepciót illetően közismerten igen jelentősek Martin Heidegger – Benedetto Croce által kritizált – kommentárjai; Croce egyébként e Heidegger-elemzésektől függetlenül is keményen bírálta Hölderlin költészetét.
Jelen bejegyzés a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült
