Silvio Berlusconi
2013. agusztus 1-én a római székhelyű olasz Legfelsőbb Semmítőszék, a Corte Suprema di Cassazione (az a legfelsőbb bíróság, mely az olasz állam területén – a kihirdetése óta folyamatosan hatályban lévő 1941. évi 12. számú királyi rendelet értelmében – érdemileg nem határoz, csupán megsemmisíti vagy helyben hagyja, esetleg módosítja a korábban már meghozott bírósági ítéletet) részben helyben hagyta (némiképp enyhítette) a másodfokú bíróság Silvio Berlusconi elsőrendű vádlott, korábbi négyszeres miniszterelnök ellen hozott ítéletét. Az ítélet értelmében Berlusconi bűnösnek találtatott adócsalás, közokirat-hamisítás (esetünkben számlahamisítás) és sikkasztás vétségében, ami miatt a Semmítőszék egy év letöltendő szabadságvesztést szabott ki rá (a másodfokú bíróság által kiszabott négy év helyett) és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, három évre pedig mindennemű közhivatalra való megválaszthatóságától. A hatályos olasz jogszabályok értelmében a kiszabott börtönbüntetést minden hetven év feletti állampolgár – bizonyos feltételek teljesülése esetén – házi őrizetben is eltöltheti vagy közhasznú munkával kiválthatja.
A mintegy 500.000 oldalt számláló nyomozati irat alapján a politikus-médiamágnás által vezetett cég, a Mediaset S.p.A. olyan offshore cégektől (Century One, Universal One, Wiltshire Trading, Harmony Gold) vásárolta meg a saját csatornáin bemutatásra szánt filmek vetítési jogait, amelyek maguk is a luxemburgi bejegyzésű és Berlusconi tulajdonában lévő cég, a Silvio Berlusconi Finanziaria érdekkörébe tartoztak. Mielőtt a Mediaset megvásárolta volna a volt miniszterelnök érdekeltségébe tartozó, fentebb már említett offshore cégektől a vetítési jogokat, ezen cégek egymás között adták-vették azokat, mindig megemelve valamennyivel az árat. Így végül a Mediaset a reális ár többszöröséért vásárolta meg a vetítési jogokat, megkárosítva ezzel saját részvényeseit.
A nyomozati irat értelmében Silvio Berlusconinak az offshore cégei által termelt profitból összesen mintegy 280 millió eurónak megfelelő (amerikai dollár, olasz líra, francia és svájci frank, valamint holland forint) adózatlan jövedelem folyt be a zsebébe.
Ha visszatekintünk az elmúlt mintegy harminc év politikatörténetére, nem Berlusconi az egyetlen volt kormányfő, aki ellen elmarasztaló jogerős bírósági ítélet született. Berlusconi egykori jó barátját, a 2000-ben a tunéziai Hammametben szökésben elhunyt Bettino Craxi egykori miniszterelnököt (1983-1987) jogerősen összesen tizenhét évnyi börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Olaszország napjainkban tehát nem annyira az egyébként is alacsony bizalmi indexszel rendelkező miniszterelnöki tisztségbe vetett bizalom megingásának első sokkját éli át, mint inkább a Berlusconi-mítosz összeomlását. Ezt persze, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, egyesek örömmel, mások elkeseredéssel fogadják – gondoljunk csak az augusztus 4-én, minden előzetes bejelentés és rendőrségi engedély nélkül összegyűlt, önmagát „Silvio Seregeként“ meghatározó, a szervezők szerint 25000 fős fanatizált tömegre, amely az ítélet miatt egyből népfelkelésért és polgárháborúért kiáltott. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy paradigmaváltás történt az olasz politikai életben. A korábban minden médiafelületet uraló vezér, aki saját kulcsembereit helyezte a legfontosabb állami hivatalok élére, és aki – mint láthatjuk, illegálisan megszerzett – tőkéjének köszönhetően szinte minden kellemetlen helyzetből szerencsésen kikerült ki, ezúttal nem tudott helyt állni. És ezt a váratlan és mind ez idáig ismeretlen pszichés állapotot – történetesen a vezér bukását – látszólag választói sem képesek feldolgozni: sértődöttség lett úrrá rajtuk, amiért egy független bíróság bűnösnek találta az általuk valósággal istenített „kedves vezetőt“.
A választók majd néhány hét megdöbbenés után minden bizonnyal vissza fognak térni a mindennapi életükhöz, ám az olasz politikai uborkaszezon amúgy sem nyugodt vizeinek hullámait - a Berlusconi-ítélet meghozatalával - egy óriási méretű szikla aláhullása borzolta fel. Bár Berlusconi a választások óta az országot nagykoalícióban kormányzó Enrico Letta vezette kormány további támogatására kérte pártja, a Szabadság Népe (PdL) alsó- és felsőházi frakcióit, a relatív többséggel rendelkező és a miniszterelnököt is adó balközép Demokrata Párton (PD) is igen erős a nyomás. Az ítélet után el kell viselniük, hogy egy olyan párttal kormányozzák együtt az országot, amely továbbra is az immáron jogerősen börtönbüntetésre ítélt Silvio Berlusconit tekinti spirituális vezetőjének. Ezt a tényt nem mulasztotta el szóvá tenni és felróni a demokratáknak a legutóbbi választásokon velük közös listán induló Baloldal Környezet Szabadság (SEL), amelynek szavazatai szükségesek a kormánytöbbség biztosításához, ám amely párt ezek után deklaráltan nem szívesen kormányozna együtt Berlusconi pártjával.
Ebben a helyzetben a balközép erők érdeke a kínossá vált koalíciós partnerrel való nagykoalíciós kormányzás megszüntetése lehet. Ennek egyik lehetséges útja saját kormányuk megbuktatása és új választások kikényszerítése Giorgio Napolitano államfőnél. Egy ilyen közjogi helyzetben a balközép erőknek lehet esélye a győzelemre, hiszen még nem voltak olyan régen az április 21-én és 22-én lezajlott önkormányzati választások, melyek során a balközép összefogás jelöltjei soha nem látott, elsöprő győzelmet arattak, meghódítva korábban stabilan jobboldali fellegvárakat is (mint Sondrio vagy Treviso). Bár a legfrissebb felmérések szerint, ha most lennének Olaszországban a választások, a 27,5 százalékos támogatottságú PdL másfél százalékponttal megelőzné ugyan a PD-t (26%), a baloldal elsöprő önkormányzati győzelmének előestéjén sem volt ez másképpen. Ugyanezek a közvélemény-kutatók akkor is a jobbközép pártok enyhe győzelmét prognosztizálták. Ma már tudjuk, hibásan. A baloldali győzelem forgatókönyvét támasztja alá a korábban sikeres 5 Csillag Mozgalomból (M5S) való általános kiábrándultság is, amelynek korábbi szavazói jelenleg leginkább a Demokrata Párt felé látszanak orientálódni. Mi több, maga az 5 Csillag Mozgalom „második embere“ (a mozgalomban hivatalosan nincsen hierarchikusan építkező pártstruktúra), Gianroberto Casaleggio már a demokratákkal való, korábban mereven elutasított összefogás lehetősége mellett emelt szót.
A pártpreferenciák mellett érdemes a politikusok népszerűségi listájára is vetni egy pillantást. Eszerint az ország legnépszerűbb politikusa az a Matteo Renzi (55%), aki Firenze demokrata polgármestere, és aki párton belül nyíltan miniszterelnök-jelölti ambíciókat dédelget. Őt követi a szintén demokrata Enrico Letta, hivatalban lévő kormányfő a preferenciák 47%-ával. Tőle alaposan lemaradva (30%), a harmadik helyen áll Silvio Berlusconi, a PdL elnöke.
És mit mond ebben a helyzetben a szintén súlyos népszerűségi krízist átélő Északi Liga (LN) főtitkára, Roberto Maroni? „A kormánynak meg vannak számlálva a napjai.“ És lehet, hogy igaza lesz…
Berényi Márk
A cikkben szereplő pártpreferenciákra és politikusi preferenciákra vonatkozó adatok az IPR Marketing közvélemény-kutató intézet, az olasz állami 3-as csatorna, a Rai Tre híradója, a TG3 számára készült, és 2013. augusztus 6-án került adásba. A felmérés egyéb adatairól bővebben tájékozódni az alábbi linken lehet:
http://www.termometropolitico.it/61825_sondaggio-ipr-marketing-per-tg3-maggioranza-degli-italiani-contrari-alla-grazia.html?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=sondaggio-ipr-marketing-per-tg3-maggioranza-degli-italiani-contrari-alla-grazia
