Gianni Gismondi (1959 -), abruzzói származású művészettörténész, tanár, író, festő és költő 1993 óta él Magyarországon, azóta tanít a kőbányai Szent László Gimnázium olasz két-tannyelvű tagozatán művészettörténetet, irodalmat és történelmet. 1997-től 2007-ig a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem óraadó tanáraként is dolgozott. Számos könyvet írt: regényeket, szatirikus elbeszéléseket szülőfalujáról, Ridotti di Balsoranóról és az abruzzói vidéki életről, valamint magyarországi viszontagságairól is. Cikkeket, tanulmányokat publikált többek között a Nuova Corvina és az Italia című folyóiratokban is. Tanárok, diákok, idegenvezetők és a közhelyeknél mélyebbre látni kívánó turisták egyaránt érdeklődéssel forgathatják a Magyarország kincseire rácsodálkozó művészettörténész „Tra Ottocento e Novecento, L’arte con gli occhi degli artisti ungheresi” (StreetLib, 2020) című kötetét.
Ridotti di Balsorano – Roma – Budapest andata e ritorno című, új könyve nem szokványos önéletrajz. Különlegessége abban rejlik, hogy nem illusztrációkat készít az írásaihoz (ahogyan azt némelyik korábbi kötetében teszi), hanem éppen fordítva: festményekben beszéli el életét és korát, majd a képeket fordítja le költeményekre. Végül pedig az író is szót kér: magyarázatokat fűz az egyes képekhez, a keletkezésük okairól és körülményeiről mesél. Nem csupán az író, hanem a jó tanár is megszólal, aki tudja: ha múzeumba viszi a gyerekeket, nem elég szélnek eresztenie őket – támpontokat is kell adnia az értő szemlélődéshez.
Felesége[1] hosszan tartó, súlyos betegsége és korai halála életére és művészetére egyaránt rányomja bélyegét. Amint végigjárja vele kálváriáját, Krisztus kínszenvedésének mélyebb ismeretéhez jut el. Ennek jeleként sokszor ábrázol
átszögezett kezeket és lábakat és szabadságuktól megfosztott, megsebzett, meztelen alakokat. Krisztus töviskoronáját szögesdrótból fonja a modern kor embere, aki minden háborújával és erőszakos cselekedetével újra és újra keresztre feszíti őt. A szeretett asszony szenvedéstörténete így lesz egy nagyobb freskó, egyetemes passió része. A megváltás öröme azonban nem jellemző a műveire, Gismondi képei inkább komor, démonokkal teli, pokoli víziók.
La seconda crocifissione di Cristo, Ridotti 2017-18
Pesszimizmusát erősíti, hogy magyarországi migráns léte során negyedszázad óta szembesül nap mint nap az egykori kommunizmus okozta károkkal, a lakótelepek falanszterében felnőtt generációk szellemi, lelki elsivárosodásával. Ifjúkorának baloldali illúziói romba dőltek a posztkommunista realitás talaján, így saját maga lett korábbi ideáljainak legkeményebb kritikusa. Ugyanakkor első generációs értelmiségiként nemhogy nem tagadja meg származását, de folyamatosan felhívja a figyelmet a legszegényebbek hányattatásaira, a mindenkori hatalomnak való kiszolgáltatottságára. Háborúellenes haragja a magyar olvasót Gyóni Géza szent haragjára emlékeztetheti. Irodalmi műveltsége és művészettörténeti hozzáértése lépten nyomon tetten érhető az alkotásaiban. Új rémek népesítik be Dante poklát nemcsak „La città dolente” („A kínnal telt haza”) című látomásában – amelyen Hitler, Sztálin, Lenin és Mussolini mellett Eichmann is megjelenik az ördög szorításában –, hanem számos egyéb képén is, például az I cattivi maestri (A rossz tanítók) című arcképcsarnokban, ahol Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Mao Ce Tung, Pol Pot, Rákosi és Kim Ir-Szen oldalán Toni Negrivel és a Vörös Brigádok néhány prominens személyiségével is találkozhatunk. Szemléletét a XX. századi nagy triász, Ungaretti, Montale és Quasimodo költészete is formálta. A lövészárkok borzalmairól és a lét ideiglenességéről szinte Ungarettivel együtt töpreng, bár az ő forrásai Róma kútjai, folyója pedig a Duna. Akár fest, akár verset ír, Quasimodo Uomo del mio tempo című versének nagy kérdését (felkiáltását) visszhangozza: az ember eredendően gonosz, csak a gyilkolásra rendszeresített eszközei lesznek egyre kifinomultabbak az idő múlásával (?!). A fegyvereken túl ezek közé sorolja a lélekölésre, az uniformizálásra és az emberi hangon történő normális kommunikáció felszámolására kitalált gigabájtot is, amelyre L’urlo (A kiáltás) című képével reagál.
Előfordul, hogy fényképek nélkül nem sikerül felidéznie felesége arcát. Egy ilyen emlékezési kísérletből született Volto nella nebbia (Arc a ködben) című képe, amely sötét üvegszilánkjaival Eugenio Montale Meriggiare pallido (Delelni sápadtan...) kezdetű emblematikus versének utolsó, Jékely Zoltán fordította két sorát is eszünkbe juttathatja: „...megérezni bús hökkenéssel, / hogy az élet és mindenféle
dolga: / járás egy fal tövén le és fel, / melynek pereme tört üveggel teleszórva”.
Volto nella nebbia, Ridotti, 2018.
Korai munkáira hatással voltak Kandinszkij, Klee, a „Der blaue Reiter” csoport festői, a futuristák. Csodálja az absztrakt művészet hiteles képviselőit, de poétikája a figurativitás felé vonzza.
Figyelemre méltó, ahogyan Gismondi a természetet ábrázolja. Hol tengerfenékre vagy holdbéli tájakra emlékeztető sötét „tapétákat” fest, hol pedig az emberiség kipusztulását követő helyreállást képzeli el.
I fiori del male, Budapest, 1996.
La natura riconquista gli spazi urbani, Roma, 1985.
Aki kezébe veszi (vagy letölti az internetről) Gianni Gismondi kötetét, egy sokoldalú alkotó elme különös világába nyerhet bepillantást.
Hegedűs Anna
[1] Sártel Tünde (1964-2002) kiváló italianista, neki köszönhetjük Gismondi: La via invisibile (A láthatatlan út) című könyvének magyar fordítását is. Halálát követően Gismondi tizenöt évre abbahagyta a festést.