Izgalmas kiadvánnyal gazdagodott az olasz film világszerte gazdag, de sohasem elegendő kritikai irodalma. Bárdos Judit írásairól az olasz filmben ugyancsak igen jártas szakíró, Csantavéri Júlia írt magyar nyelvű kritikát, mely teljes egészében az itadokt.hu-n jelent meg. Ebből közlünk részletet:
(…)
Az internet korában a gondolatok áramoltatása bizonyos tekintetben sokkal könnyebb, mint korábban, mégis egészen más, ha magyar szerző írásai önálló kötetben olaszul is megjelennek, hiszen ez fontos hozzájárulás a magyar italianisztika és az olasz tudományos gondolkodás párbeszédéhez. Tanulmány kötetről van szó, amelyben Bárdos Judit, filmtörténész és esztéta, az ELTE oktatója, néhány a modernizmus témakörét is érintő munkáját gyűjtötte össze. Azonban mivel az egy könyvbe rendezett írások óhatatlanul kapcsolatba lépnek egymással, talán még szorosabban összeköti őket az interpretációs módszerek kérdése. A szerző főként azt vizsgálja, milyen módszerekkel értelmezik a tárgyalt filmek a társadalmi valóságot (neorealizmus), a modern psziché neurózisát (Vörös sivatag), egy másik filmet (Mamma Roma), illetve valamely irodalmi alkotást (az adaptáció kérdései). Ez utóbbi téma szempontjából olasz filmek mellett olvashatunk elemzést Andrzej Wajda Csatorna című munkájáról is.
Kiindulópontja a neorealizmus, az olasz és az egyetemes filmtörténet e rövid, szinte csak néhány évet átölelő, hatásában azonban a mai napig szétsugárzó korszaka. Mint a tanulmány címe is mutatja – Immagine, avvenimento, immagine-fatto. –, a neorealizmus filmnyelvének bemutatásakor a szerző a hangsúlyt a kép és az általa ábrázolt esemény kapcsolatára helyezi. Főként André Bazin egykorú elemzéseire támaszkodva vezeti végig, milyen filmtechnikai, dramaturgiai és szemléletbeli változások vezettek oda, hogy az alkotó és a valóság párbeszédében az utóbbié legyen a döntő szó, sőt hogy az alkotó befolyása alól részben felszabadított néző is részese lehessen a folyamatnak, maga alakítva ki viszonyát a látottakhoz. A következő lépésben Rossellini, Visconti és De Sica alapvetően változtatták meg a filmről való gondolkodást azáltal, hogy megfordították a cselekmény és az annak keretet adó történelmi/ társadalmi / természeti környezet egymáshoz való viszonyát az utóbbi javára. A neorealizmus, írja Bárdos Judit, nem szakítja ki az eseményt a maga természetes közegéből sem időbeli folyamatából, annak kontúrjai és lefolyása ezért épp olyan bizonytalanok maradnak, ahogyan a valóságban is azok. Úgy látja, ez a bizonytalanság tette alkalmassá, hogy ugrópontként szolgáljon a modern film alkotóinak, hiszen De Sica Biciklitolvajokjának a végére érve éppúgy nem lehetünk biztosak abban, hogy ki lopta el a biciklit, mint ahogy azt sem tudjuk meg, mi történt vagy történt-e bármi Marienbadban. (Alain Resnais: Tavaly Marienbadban). Írásának végén Bárdos Judit Gilles Deleuze-re hivatkozik, aki (Bazin elméletére is reflektálva) még radikálisabban fogalmazza meg a neorealizmus újítását. Deleuze úgy látta, az olasz neorealizmus adta az első adekvát választ a film régi formájának, a szenzomotoros percepció által vezérelt „akció-képnek” a válságára azáltal, hogy a tisztán optikai és auditív érzékelés előtérbe helyezésével megszülethetett az „idő-kép”.
Az első tanulmányt akár bevezetőnek is tekinthetjük a következőhöz, amely azt vizsgálja, hogyan kommunikál egymással Rossellini 1945-ben készült filmje, a Róma nyílt város, amelyet sokan a neorealizmus és az Ellenállás mítoszát megalapozó műnek tekintenek, és Pasolini 1962-es Mamma Rómája, s teszi ezt a két film záró-jelentének összehasonlításán keresztül. Rossellini filmje különösen nagy jelentőséggel bírt a költő számára, verseiben és prózájában egyaránt többször és mindig nagy érzelmi intenzitással hivatkozik rá, s a két alkotást az örök város jelenlétén kívül Anna Magnani meghatározó színészi, emberi jelenléte is összeköti. Pasolini egy csak 1974-ben olvashatóvá lett írása tanúsága szerint már 1959 telén így fogalmazott Rossellini Rovere tábornok című filmjének bemutatója kapcsán. „Mindannyiunknak az a feladatunk, hogy lerántsuk Itália álarcát, s megmutassuk, hogy tizenöt év múltán milyen valójában.”
(…)
Judit Bárdos: Scritti sul primo modernismo del film italiano
Aracne Editrice, Ariccia, 2016
A recenzió egésze itt olvasható:
http://itadokt.hu/recenzio_bardos_judit_konyverol