József Attila szerint a versek tartják meg a világ „gyémánttengelyét”, s ha így van, nagyon is fontos a nemrég indult versumonline.hu vállalása, hogy segítsen bekapcsolódnunk a világlíra mozgásába. Az elegánsan, gondosan és magas mércével szerkesztett blog hajlékonyan követi költők, versek, műfordítók és műfordítások beszélgetésének elágazásait, gyakorta nem várt fordulatokat kínálva az olvasónak.
Csantavéri Júlia
"A szellemi kaland a műfordítónak a stílus bonyolult rétegezettségét is jelenti, hiszen a feladat szétszálazni és aztán újra egységgé összerakni ezeket a hol terzinák lendületével szétterülő, hol epigrammára zsugorodó költeményeket"
Egy ilyen elágazáshoz épp egy olasz költő, Pier Paolo Pasolini lírája kapcsán érkezünk abban a hosszú interjúban – „Az irodalomban mindennek lehet jelentősége” –, amely Csehy Zoltánnal, Pasolini Korom vallása című kötetének fordítójával készült. Pasolini költészete eleve számtalan irányba indíthatja el az olvasót, Szophoklész szellemétől Dantén és a politikai költészet antik és modern formáin át egészen a homoerotika kérdéseiig, hogy csak a legkézenfekvőbbeket emeljük ki. A szellemi kaland a műfordítónak a stílus bonyolult rétegezettségét is jelenti, hiszen a feladat szétszálazni és aztán újra egységgé összerakni ezeket a hol terzinák lendületével szétterülő, hol epigrammára zsugorodó költeményeket. Hogy mi közünk lehet ehhez a lírához itt és most – Pasolini kötete 1961-ből való –, arról is markáns véleménye van Csehynek. De az igazi bónuszt Bořivoj Kopic jelenti, aki Csehy szerint „(eltúlozva persze) <cseh Pasoliniként> jelenik meg”. Ami izgalmas ebben az analógiában, az talán nem is bizonyos toposzok (öntörvényűség, szociális és vallási érzékenység, erőszakos halál stb.) mítoszképző ereje, hanem az, hogy jelzi, a Pasolini költészetéből sugárzó intellektuális magatartás mennyi szállal kötődik Kelet-Közép-Európa szellemiségéhez. És persze olvashatunk néhány remek Kopic-verset Csehy Zoltán fordításában. Kár, hogy Pasolinit nem.
A 20. századi olasz költészet egy másik mestere is helyet kapott a Versumon. Szénási Ferenc kínálja fel nekünk Umberto Saba két versének legújabb fordítását. A Parole és az Ulysse magyar változatai már az 1963-as, Sóvárgás címmel megjelent válogatásban is szerepelnek, de Szénási most új perspektívából, talán pontosabb, de mindenképp feszesebb interpretációval közvetíti Saba világát, amelyre ő, úgy tűnik, elsősorban a hiteles „lírai önvizsgálat” és a feltörő „létfájdalom” kifejezések terepeként tekint. Jegyzetében kitér arra is, hogy Saba költészete soha nem vált itthon az irodalmi köztudat részéve. A hiány érzékeltetésére álljon itt egy mondat, amit Pasolini írt Sabáról: „ ... beilleszthetetlensége nemcsak radikális emberi eredetiségének a következménye, de ugyanakkor egyik legnyilvánvalóbb tünete annak is, hogy századunk beteg.” (Saba: per i suoi settant'anni in Passione e ideologia, 380. p.)
