A toszkán főváros egyik legpatinásabb intézménye, a Palazzo Medici-Riccardi két földszinti termében nyitották meg a Magyar és olasz emlékházak: kultúráink közös kincse című kiállítást 2013. október 4-én.
Az ünnepélyes hangulatú megnyitón magyar részről Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója és egy munkatársa, olasz részről pedig több helyi és országos hatáskörű kulturális társulás, valamint az ICOM, a nemzetközi múzeumi szervezet képviselője vett részt. A kiállítás rövid leírások és fotók segítségével mutatta be azokat az épületeket, amelyek mint emlékházak-múzeumok szerepelnek főként Toscanában, de elszórtan az ország más részein is, így például Piemontéban, Szicíliában, Rómában vagy Sardegna szigetén. Az emlékházak ott is és Magyarországon is azzal a céllal nyílnak, hogy a látogatók múzeumi környezetben egyszerre találkozzanak a történelemmel, illetve a neves személy révén az irodalmi, filozófiai vagy zenei kultúrával és a tudományok egyes ágaival. Pratóban - Associazione Nazionale Case della Memoria néven - egy országos hatáskörű, központú társulást hoztak létre, amely összefogja az emlékházakat, és ismeretterjesztés révén azokat népszerűsíti. Meggyőződésük szerint egy alkotót vagy tudóst úgy ismerhetünk meg igazán, ha ismerjük azokat a körülményeket is, ahonnan indult vagy ahol élt.
A firenzei kiállítás egyik termében az olasz alkotók és gondolkodók lakhelyeit mutatják be, többek között Dante, Giotto, Petrarca, Boccaccio, Machiavelli, Primo Conti, Gramsci, Leonardo, Puccini házát, a másik teremben, sokkal szerényebb mennyiségben, a magyar emlékházakat, köztük a Liszt, Vörösmarty, Petőfi, Madách, Jókai, József Attila, Gárdonyi, Babits, Nagy László, Weöres Sándor által lakottakat. Egyszerű, ötletes installáció készült, amely könnyen mozgatható, és ez nem véletlen, hiszen a jövő tavasszal Magyarországra is elhozzák a jól áttekinthető, informatív kiállítást, amely most 2013. október 27-ig tekinthető meg.
Nahóczky Judit