Rosa Marafioti – aki jelen időszakban Tempus-ösztöndíjjal folytatja magyarországi kutatásait – immár másodszor ad elő az Itadokt Klubban, ezúttal Benedetto Croce Hölderlin- és Mann értelmezése egyes aspektusainak vizsgálatával. A művészet „autonómiája” és „etikai” értéke. Croce Hölderlin-ről és Mann-ról („Autonomia” e valore „etico” dell’arte. Croce su Hölderlin e Mann) című előadásában kifejtette, hogy Croce több okból is a szabadság filozófusának tekinthető: a szabadság fogalmát elmélyülten elemezte, és annak jelentős definíció-kísérletét valósította meg; a totalitarizmusokkal (specifikusan a fasizmussal) való szembefordulása miatt; végül pedig a szellem formái általa megvalósított innovatív elemzésének köszönhetően is, mely elemzés által e formáknak – megszabadítva ezeket az inadekvát meghatározásoktól – az autonóm jellegét hangsúlyozta.
Croce szabadság-fogalma a valóság értelmezésére vonatkozó vezéreszmeként és ítélőerő-kritériumként lehetővé teszi a művészet védelmét: a művészet autonóm, ugyanakkor etikai értékek hordozója. E művészetfelfogás nevében kritizálja Croce a XX. század elejének Hölderlin-reneszánszát: utóbbit azon „morális betegség” szimbólumaként fogja fel, mely a II. világháborúba torkolt. Croce a Storia d’Europa című művét Thomas Mann-nak ajánlja, mint olyan szerzőnek, aki képes az autentikus értelemben vett hazát megkülönböztetni az autoriter, totalitárius államtól.
Marafioti zárógondolatának megfelelően korunk multikulturális társadalmában, ahol a „nemzet” és „Európa” fogalmai látszólag elvesztették jelentésüket, Croce tanítása hozzásegíthet a saját identitásunkhoz való hűséghez, mely identitástudat ugyanakkor nyitott a másikkal való párbeszéd folytatására, egy új és gazdagabb társadalom kialakításának jegyében.
Michelangelo Antonioni
Az olasz nyelvű előadás Scheau Bernadett magyar nyelvű referátumával volt párosítva, aki az ELTE BTK olasz és filozófia szakos hallgatójaként Kettős portré: Kép és képzet.
Valóság-ábrázolás Michelangelo Antonioni Nagyítás című művében címmel érdekes filmesztétikai előadást tartott Antonioni 1966-os, ikonikus filmjéről. Általánosan elfogadott nézet, hogy Antonioni ezen alkotásával új utakat nyitott meg a filmművészetben, olasz vonatkozásban pedig koprodukciós filmjei (mint tehát az angol-olasz együttműködésből születő Nagyítás is) immár eltávolodtak az Olaszországban még hosszú utóvédharcot vívó neorealista film-koncepciótól, amennyiben a szóban forgó film szereplői – egyfajta önálló életfelfogás kialakítása révén – képesek függetleníteni magukat a neorealizmus által tételezett társadalmi determinizmusoktól. A Blow up-ban az erre tett kísérlet során a néző a főszereplő Thomas-szal együtt a valóság feltételezett megragadásának labirintusában vergődik, mígnem a bizonyító erejűként felfogott fókuszpont értelmét veszti, nyilvánvalóvá téve, hogy „a valóság”, iletve „az igazság” racionálisan nem megragadható. E fordulat az, mely a film értelmét vitatottá teszi, és felhívja a figyelmet a valóság képlékenységére: ennek okai végeredményben az emberi gondolkodásban keresendők.
Az előadást követően Bárdos Judit filmesztéta fontos észrevételeket fogalmazott meg a filmről és az előadásról – többek között a neorealista film, illetve Antonioni köztes munkásságának árnyaltabb megközelítését ajánlotta -, melyek remélhetőleg útmutatásul szolgálnak az előadó számára prezentációjának tudományos cikké fejlesztése tekintetében. - -
Nagy József