„Figyelem, figyelem! A Rómából Velencéig közlekedő vonat előreláthatóan öt percet késik!” Tíz éve, amikor elkezdem olasz nyelvet tanulni, ez volt az első memoriter, amit be kellett biflázni. Utáltam. Nem is igen értettem, minek kell a hangosbemondó szövegeit bemagolni. Nem én fogom bemondani…
Szakál Kata
"Ó, most jut eszembe, egyet mégsem tapasztaltam: a vasúti sztrájkot! De azt is biztos „ki kell majd próbálnom” egyszer"
Tíz év elteltével itt állok a pályaudvaron, és hallgatom: „Figyelem, figyelem!...” Csak most Róma helyett Firenze, Velence helyett pedig Pisa, de ugyanaz. Illetve nem, mert az öt percből tíz, majd húsz, és gyakran harminc perc lesz. Sokat hallottam, hogy az olasz vonatok mindig késnek. Legyintettem rá, a MÁV is késik, ez csak sztereotípia! (És valóban, amikor eddig Olaszországban voltam rövidebb ideig, sosem késtek a vonatok. Sőt, ezzel még büszkélkedtem is!) Most Firenzében tanulok fél évig, viszont Pisába járok át konzultálni, hetente. Vonattal… Első alkalommal direkt előbb indultam, ha netán bármi történne. Hát történt is. Az a vonat, amit kinéztem, késett. A táblán már negyvenperces késés volt kiírva. Gondoltam magamban, na jó, nézzünk másikat, hátha a következő időben indul (szerencsére elég gyakran vannak vonatok). Az egyik kalauztól azt az információt kaptam, hogy ne azzal menjek, amit kinéztem, hanem egy későbbivel, mert az hamarabb ott van. Hurrá! Rendben. Végre felszállok a vonatra. Leülök. Szemben egy velem egykorú lány. Egymásra mosolygunk. Fáradtak vagyunk. Tippelek: ő is hajnali 5-kor kelt. Várjuk, hogy elinduljon a vonat, elvileg öt perc. És amikor el kéne indulnunk, megszólal a hangosbemondó: „Tájékoztatjuk kedves utasainkat…”, és már tudom, mi jön, késve indulunk. Előreláthatólag 15 perccel. A lánnyal egymásra nézünk. Mindkettőnk ideges. Gyorsan megbeszéljük, hogy ki hová tart. Mindketten Pisa. Fél perc alatt kitaláljuk, hogy próbáljuk meg a másik vonatot, ami elvileg három perc múlva indul, végül is a 2-es vágány nincs messze a 8-astól. Leugrunk a vonatról, és futunk. Épp elérjük. És amikor felszállunk, megszólal a hangosbemondó: öt perccel később indulunk. Kockáztatunk, és bízunk, hogy tényleg csak öt perc. És igen, ez tényleg csak annyit késett. Elindultunk, és én pont odaértem a fél 10-es konzultációra (a lány sajnos elkésett a munkahelyéről.) Azóta ez minden héten nagyjából így megy, különböző variációkban, de megszoktam, sőt örülök neki; azóta a lánnyal összebarátkoztunk, és nagyon jókat beszélgetünk, olykor a reggeli futást is beiktatva. Megszerettem a késéseket (én, aki mindenhol ott van tíz perccel korábban), kalandokat és jó kis beszélgetéseket kapok tőlük. Egyébként is imádom az olaszok közlekedését, annak minden furaságával együtt. Szinte minden sztereotip dolgot megtapasztaltam már: a száguldozó Vespákat, a vezetési és parkolási stílusukat, a késő vonatokat. De akkor is sztereotípia marad, mert ha átéled, akkor már valami vicces dolog lesz belőle, vagy minimum olyan, ami megmosolyogtat, amikor a reggeli órákban igyekszel az egyetemre. Egyszer majd azokat is elmesélem. Egy másik bejegyzésben. Ó, most jut eszembe, egyet mégsem tapasztaltam: a vasúti sztrájkot! De azt is biztos „ki kell majd próbálnom” egyszer.