forrás: Alessandro Garofalo/Reuters
Mint arról biztosan Ti is értesültetek, 2013. február 24-25-én Olaszország választott. De Itália következő miniszterelnökének megválasztásában milyen tényezők befolyásolták a szavazókat? Mi alapján adták voksukat a balközép koalíciót vezető Pierluigi Bersanira? És milyen megfontolás alapján a jobbközép Szabadság Népe Párt (Popolo della Libertà) nőügyeiről elhíresült elnökére, Silvio Berlusconira, vagy a szürke eminenciás szakértőre, Mario Montira? Vizsgáljuk meg a jelölteket kicsit közelebbről!
Pierluigi Bersani (61, ld. kezdőképünket) hosszú utat tett meg a miniszterelnök-jelöltségig. A viszonylag fiatal Demokrata Párt (Partito Democratico) egykoron mellőzött és súlytalannak bélyegzett jelenlegi főtitkára és kormányfőjelöltje mára a legesélyesebbnek tűnik a tisztségre. Bersani a Pó síkság egyik kis falujában, Bettolában született egy mélyen hívő családban. Már kisgyerek korában megmutatkozott politikai aktivitása, amikor ministránsként a falusi plébános egyes intézkedéseivel egyet nem értve megszervezte Olaszország első (és azóta is egyetlen) ministráns sztrájkját.
forrás: Guardian
Silvio Berlusconit (76, ld. fent) a sajtó a kampány során egyértelműen a „nagy visszatérő“ képében tüntette fel. Négyszer volt már miniszterelnök, és ha összeadjuk kormányfőként eltöltött napjainak számát, kiderül, hogy ő a második világháború utáni Olaszország legtöbb napot kormányzó miniszterelnöke. Csak hát… a botrányok nem kerülték el! Maffia-vádak, pedofilia-vád és állítólagos fékevesztett orgiák kísérték végig politikai karrierjét, amely (több esetben bizonyosságot is nyert) vádak igencsak megtépázták a tekintélyét a mélyen vallásos Olaszországban. Silvio Berlusconi ugyanakkor, saját elmondása szerint, csak a listavezető szerepét töltötte be, és nem szeretett volna ismét miniszterelnök lenni. Némi habozás után végül egykori igazságügyminisztere és leghűségesebb tanítványa, Angelino Alfano kormányfői ambícióit támogatta..
Mario Monti (70) távozó kormányfő a kampány során a szakértő közgazdász képét igyekezett mutatni a választók felé, akinek a közgazdaságtan tudománya a kisujjában van. Kezdetektől fogva kérdéses volt, hogy az adóterhektől megtépázott, középrétegbeli olasz átlagszavazót ez mennyire hatja majd meg, amikor azt a bizonyos X-et be kell húznia a szavazófülke magányában.
Annyi azonban bizonyos, hogy mind Berlusconi, mind pedig Monti a kutyájukat is bevetették a kampány során. Választók ezrei hatódtak meg a Facebook oldalakat böngészve Empy (Monti máltai selyemkutyája) és Vicky (Berlusconi keveréke) láttán, amint büszke gazdijuk karjában pózolnak.
És Bersani... Nos, neki két kutyája is van, de ő nem tett fel a világhálóra képeket a háziállatairól. Talán neki volt igaza… Vigyázni kell az állatokkal a kampányidőszak alatt! Elvégre Róma látott már lovat is szenátori székben. Még a rossznyelvek elkezdtek volna terjeszteni ezt-azt! Minek hát kockáztatni?
Ma már tudjuk, hogy hiába minden taktikai lépés, hiába minden háziállatokkal való „bohóckodás“, az olaszok nem dőltek be az álbohócoknak: ők egy igazi bohócra vágytak. Tömegesen mentek hát el szavazni a politikussá avanzsált komikusra, Giuseppe „Beppe“ Grillóra (64). Grillo pártja (Movimento 5 Stelle) szép eredménnyel és jelentős frakcióval büszkélkedhet az olasz alsóházban (Camera), miközben királycsináló szerepbe került az olasz felsőházban (Senato).
forrás: Eric Vandeville/Gamma/Getty
A választások eredménye bebizonyította, hogy az olaszok többsége nem vágyik már Berlusconira, hiszen hiába a szoros eredmény az egyes pártok között, a PdL a teljes népesség körében nem örvend nagy népszerűségnek. A bohócot lecserélték tehát egy másikra, egy új bohócra, egy profibb bohócra, hogy fennhangon kiálthassák el magukat: „Nem baaaaj! Van mááááásik!“
Berényi Márk