Budapesten járt a világhírű szárd jazz-muzsikus, Paolo Fresu. A GFS Trióval (Trilok Gurtu, Omar Sosa, Fresu) lépett fel a MomKultban a Get Closer fesztiválon, amely az egyes zenei események mellé zenés költői felolvasásokat is szervezett. Az egyik fellépő költő Zalán Tibor volt, akinek személyes beszámolóját tesszük közzé.
Zalán Tibor
"Amikor felhívnak, hogy lépjek fel a háromnapos jazz-fesztiválon, zavarba jövök. Trilok Gurtu is a szereplők között van, akinek a munkálkodását kora ifjúságomtól kitüntető figyelemmel kísértem. Amikor őt hallom, mindig eszembe jut, hogy valaha doboltam, és komoly jövőt jósoltak nekem a hangszeren, azután persze, ahogy sok mást, ezt is elhagytam."
Amikor felhívnak, hogy lépjek fel a háromnapos jazz-fesztiválon, zavarba jövök. Trilok Gurtu is a szereplők között van, akinek a munkálkodását kora ifjúságomtól kitüntető figyelemmel kísértem. Amikor őt hallom, mindig eszembe jut, hogy valaha doboltam, és komoly jövőt jósoltak nekem a hangszeren, azután persze, ahogy sok mást, ezt is elhagytam. Eljátszom a gondolattal, hogy Trilok Gurtu olvas fel valahol Indiában verseket, és én ülök a dobok mögé a felolvasása után. Ez persze idétlen elgondolás volt, ahogy fatalista az, hogy egyazon este lépünk föl majd mindketten, és a GFS trió (Gurtu, Fresu, Sosa) ki fogja várni, míg én (f)elolvasom a verseimet a kupolateremben, és csak azután fognak neki az örömzenének.
De előre szaladtam. Molnár Zsolt és Kleb Attila intézi a dolgokat, ők ajánlják fel, hogy válasszak magamnak jazz-zenészt társul (persze, azonnal Binder Károlyra gondolok, akivel évtizedekkel ezelőtt sokat „koncerteztünk” együtt – az idézőjel annak szólt, hogy miközben ő véresre verte a zongorát, én tűnődő szövegeket olvastam föl kellően bátortalanul), fényképeznek a plakáthoz, szerződést kötnek egy hónappal a rendezvény előtt – szóval csupa olyan dolog történik velem, amihez nem vagyok szokva, vagy ha igen, akkor se nagyon. A vasárnapot lefoglalta Petőcz Andris, a pénteket Háy Janó, egyértelmű, hogy nekem a szombat este jut. Akkor még nem sejtem, hogy ez a legrosszabb este, ami, persze, a legjobb este lesz számomra. Vegyük sorra az estéket!
(…)
április 23. szombat
Egész nap ideges vagyok. Egyedül a lakásban, a feleségem vidéken, talán megérkezik a felolvasásra, dolgoznom kéne, szöveg a Kortársnak, fordítások egy brazil antológiába – de csak mímelem a munkát, nem haladok egyikkel sem. Be kell lássam, izgulok. Pedig nem szoktam izgulni felolvasások előtt. De ez most, valahogy, más. Van egy üveg remek borom, a nászasszonyomtól kaptam, belekóstolok, de most az sem az igazi. A pár korty nem könnyít. Tűnődöm, mit vegyek föl, aztán egy fekete nadrág, egy fehér ing és egy zakó mellett döntök. Lehetne lezserebbül is talán, de az már megvolt tegnap. Figyelem magamat, az idegen terepre tévedt gyerek tanácstalansága az arcomon.(…)
Meglepetésemre a terem majdnem megtelik nézővel, amikor fölmegyünk a színpadra. Binder nekikezd a zongorának, félelmetesen magas hőfokon tud kezdeni is ez az ember, egy ideig ücsörgök a kis asztalnál, magam is belefeledkezve a zenéjébe, azután, amikor a fejével már sokadszorra bólint felém, hogy no, akkor kezdhetem, belefogok az első szövegbe, amelynek előadásában ő is aktívan részt vesz – előadóként. Fogjuk a közönséget, a közönség meg van fogva. Azután jön az első meglepetés, Binder nem áll ki a zenével, ahogy megbeszéltük, a közösen előadott kezdővers után, hanem nyomja tovább, szólóban. Lekászálódom a színpadról az állómikrofon mögé, annyira rá van tolva a dobogóra, hogy a kis asztalra tudok könyökölni, lentről ez lezsernek tűnhet, valójában fájdalmas bal térdemet mentesítem a súlyom alól. A terem meg sem rezzen, azon veszem észre magamat, hogy én is élvezem, ami történik velünk. Mintha ismét harminc évvel ezelőtt lennénk, minden működik, jóllehet, se a zongorista, se a költő nem tartja be azt, amit előzőleg megbeszéltek, sőt, egyszer el is próbáltak. (…) Végre megiszom egy nagy pohár bort, vagy talán kettőt is, lassan megnyugszom, a GFS Trió koncertjére teljesen magamhoz térve ülök be. A zenészek már bent vannak, de még nem kezdték el a koncertet.
Hatalmas zene! Sosa showmankedik és káprázatosan billentyűzik, Fresu lehetetlen pózokban ülve gyötri gyönyörűségesen a trombitáját, Gurtu pedig annyira pontos, hogy svájci órát lehetne beállítani az ütéseire. Szemem-szám tátva, amit Billy Cobham koncertjén hiányoltam - a doboson kívül a többi zenész érvényes jelenlétét - itt teljességgel megvalósul. Alkalmi trió ez is, de olyan, mintha egymásnak lennének teremtődve a zenészek – és a zenéjük. A hihetetlenül magas színvonalú koncerthez méltatlanul kevés a néző a küzdőtéren, de ez láthatóan nem zavarja a fellépőket. Örömzene a javából, még a villamoson ülve is kábult vagyok attól, amin keresztülmentem az elmúlt két-három órában. (…)
Az írás egészében itt olvasható:
http://itadokt.hu/paolo_fresu_koncertje_budapesten