Torino látképe a Mole Antonelliana kupolájával
Nehéz az olaszországi múzeumi kultúráról közhelyek nélkül beszélni. A hatalmas kulturális tőkét jelentő gazdag műtárgyállomány igényes bemutatása és gondozása érdekében átgondolt műemlékvédelmi rendelkezésekkel segítik elő a különböző tematikájú múzeumok eredményes működését. Természetesen a siker sokban függ az adott intézmény profiljától, egy ókori régészeti emlékeket hagyományos tárlókban kiállító múzeum vélhetően kevesebb látogatót vonz, mint egy könnyebben befogadható, látványosabb műfajt, például a mozit bemutató intézmény. Az egyszeri múzeumlátogató azt is gondolhatná, nincs is könnyebb feladat annál, mint egy népszerű, könnyen emészthető műfajt élvezhetően kiállítani. A helyzet azonban ennél kissé bonyolultabb.
Piemonte régió fővárosában, Torinóban 1992 óta működik a Museo Nazionale del Cinema (vagyis a Nemzeti Mozimúzeum). Az intézmény évről évre jelentős látogatószámot könyvelhet el, részben a múzeumnak otthont adó, egyedülálló épületnek is köszönhetően. A Mole Antonelliana eredetileg zsinagógának épült, 1863-ban kezdődött az építése Alessandro Antonelli novarai építész tervei szerint. Később a torinói önkormányzat tulajdonába került a félkész épület, amelyet Olaszország egyesítésének tiszteletére emelt emlékműnek szántak. 1889-ben, amikor végül elkészült, a maga 167,5 méteres magasságával Európa legmagasabb épületének számított. A belső tereket azonban csak 2000-ben alakították át a mozimúzeum céljára, majd 2006-ban nagyobb felújítást végeztek az épületen. A Mole Antonelliana különlegessége az egészen a kupola csúcsába repítő panorámalift, amelyből kilépve egy körteraszon gyönyörködhetünk a piemontei táj szépségében.
De mit rejt a belső? Az egyedülálló építészeti kialakítás a belső térben is érvényesül, a múzeum központi tere a kupola alatt helyezkedik el, ahol a tárlatlátogatásban megfáradt vendég kényelmes fekvőfotelben pihenhet, miközben a kupola falára belülről fekete-fehér filmrészleteket vetítenek. A mozimúzeum állandó kiállítása egyébként nem tartogat különösebb meglepetéseket a mozgókép történetét ismerő látogatóknak, inkább élményszerű és látványos áttekintést kíván adni a mozi világáról. Még a kupolaszint alatt egy egész teremsor foglalkozik a mozi történetével a kezdetektől a fekete-fehér mozgóképig. Ezután jönnek az izgalmasabb részek, a már említett kupola alatti központi tér körül kisebb tereket alakítottak ki, amelyek a különböző filmes műfajokat mutatják be, jellemző enteriőrben, tematikus filmrészletek segítségével. Így beülhetünk egy western kocsmába western-filmet nézni, vagy egy hűtőszekrény ajtaján keresztül bejuthatunk a groteszk filmek világába. A következő szinten a filmkészítés módjával ismerkedhetünk: különböző filmes trükköket, a hang és a kép összehangolását vagy a vágás lehetőségeit magyarázza az interaktív kiállítás.
Ezután eljutunk a filmtörténet legnagyobb alkotásait (leginkább plakátokon) bemutató részhez, ahol egy átfogó panorámaképet kapunk arról, mit tartanak az olasz mozi ismerői jelentős filmművészeti alkotásnak egészen a 2000-es évekig. Múzeumi sétánk ezen állomása nem tartogat különösebb izgalmakat, inkább történeti áttekintésként értékelhető. Némi hiányérzetet kelt azonban, hogy a nagy nevek és jelentős filmek panoptikuma után nincs egy külön szekció az olasz filmművészet nagyjainak szentelve. Elvégre az olasz „Nemzeti Mozimúzeumban” vagyunk, a látogató jogos várakozása lenne legalább a nagy rendezőtriász, Anionioni-Fellini-Pasolini életművét feldolgozó terem. E hiányosságot a szervezők tematikus időszaki kiállításokkal kívánják elkendőzni, de amikor ott jártam (2013 októberében), sajnos éppen épülőben volt az új időszaki tárlat, így erről még nem tudok beszámolni.
Összességében Torino mozis múzeuma megér egy látogatást, különösen ha valakinek a panoráma és a látványos kilátás a gyengéi, és értékeli a különleges építészeti megoldásokat.
Szirmai Panni